Oldalak

2013. október 25., péntek

A kötelezettségek terhe

Fiatal voltam, általános iskolás. Akkoriban még létezett a kisdobos és úttörő mozgalom. Gyermekként semmi politikai indíttatás nem vezérelt, de nagyon utáltam az egész „úttörősdít”. Mostanában gondolkodtam azon vajon mi oka lehetett ennek, hiszen valójában egy közösségépítő célú kezdeményezés volt. Közös programok, kirándulások, közösségépítő játékok, stb.. Némelyik még talán jó is volt, de mégis utáltam és emlékeim szerint ezzel nem voltam egyedül. Ami a problémám volt vele, hogy kötelező volt. Szeretett volna valaki úttörő lenni vagy nem, teljesen mindegy volt. Kötelező volt és soha nem merült fel választási lehetőség a történetben. Kötelező volt ünnepségek alkalmával felvenni az úttörő inget, a piros nyakkendőt és természetesen a jelvényeket és a sípot sem szabadot otthon hagyni. A mai fiatalok talán el sem tudják már képzelni mindezt.



Felnőttem, de egy valami nem változott. Utálom a rám erőltetett kötelező dolgokat. Természetesen az ember megtanulja, hogy vannak az életben elkerülhetetlen kötelezettségek, amit ha szeretünk, ha nem akkor is kötelező. Ilyenek pl. a jogszabályok. Az élet már csak ilyen és ezt el kell fogadni. Abban az esetben azonban, ha valami olyanba fog az ember, amihez első körben van kedve és motivált is a dologban, majd azzal a problémával találkozik, hogy bár szabadon döntött valami mellett, de idővel nyomasztóvá válik a vele járó kötelezettség, az kellemetlen, sőt frusztráló és demotiváló.

Többször voltam a DXN céggel történő együttműködésem előtt is MLM rendszerű üzletek tájékoztató előadásán. Volt olyan is ami, mint alapötlet rendkívül vonzó volt, de nagyon hamar kedvemet szegte az előadó, amikor elkezdte sorolni a néha érthetetlen kötelezettségeket. Rövid idő alatt levontam a téves következtetést, hogy az MLM rendszer egy túlzott kötelezettséggel terhelt rendszer így engem nem vonz. Sokszor nem értettem, miért kell jelentős összegért vásárolnom vagy több tízezrekért számomra használhatatlan termékeket vennem. Mindezt csak azért, hogy a cég képviselője, forgalmazója vagy bármi egyéb lehessek. Rémes volt hallgatni (sőt sok ismerősömnél látni), hogy van kötelező havi személyes vagy egyéb forgalom és amennyiben az ember nem teljesíti akkor „ez” meg „az” fog történni. A teljesítményelvárás, azaz a kötelezően elvárt teljesítmény szintje lankasztó volt motiváltságomra nézve.

A kötelezettségek várható terhe mindig azt eredményezte, hogy nemmel döntöttem az MLM rendszerek kapcsán.

Most mégis egy MLM cég hálózatépítője vagyok. Mi változott?

Megtaláltam a hozzám leginkább passzoló terméket, üzleti modellt és NINCSENEK KÖTELEZETTSÉGEK!!!

Nincs havi elvárt vásárlás
Nincs kötelező havi teljesítményelvárás
Nincs kötelezően „X” hónapon át tartandó folyamatos teljesítményelvárás
Nincs kötelezően megvásárolandó termékcsomag
Nincs kizárással fenyegetés
Nincs folyamatosan változó marketingterv

Sokan gondolhatják, ebben valami csapda van. Eddig nem találtam. Semmi demotiváló vagy frusztráló kötelezettség nincs. Pont a kötelezettségek hiánya az, ami miatt az ember nem válik görcsössé és ez által nem adja fel 2-3 hónap múlva az egészet. Sőt azt tapasztalom, hogy ez a szabadság szárnyakat is adhat.

Az elvárások hiánya pontosan az első pár hónapban nagy segítség. Elindulni, mire az ember megtalálja a saját módszerét, vagy útját, nem könnyű feladat. Ezt az időszakot nagyban megkönnyíti a szabadság.

Természetesen itt is van regisztráció és annak van is költsége. 5000 Ft + 1 db szabadon választott termék. A termék bármi lehet akár a legolcsóbb is, így 7000 Ft alatti költséggel már jogosulttá válik az ember a törzsvásárlói kedvezményekre és a teljes körű forgalmazói jogosultságra. Ezt követően azonban havonta nem kötelező semmit sem venni, ha valaki nem akar. Nem fog történni semmi, de kedvezményei, jogosultságai megmaradnak. Az 5000 Ft + 1 db termék, mint befektetés nem nagy kockázat. Természetesen, ha valaki 43.000 db termékkel szeretne regisztrálni arra is van lehetőség J

Az 5000 Ft regisztrációs díj sem egy tartalom nélküli kiadás. Ingyen weboldalak, ingyen webiroda, papír alapú üzleti anyagok és jelentős üzleti háttértámogatás jár a regisztrációval. (az üzleti háttértámogatásról még később részletesen írni fogok, az külön történet)

Amikor a forgalmazó jövedelmet szeretne magának termelni és van érdemi forgalma, akkor egy kötelezettség azért megjelenik. Kb. 20.000 Ft saját forgalom szükséges ahhoz, hogy a havi jutalékot megkapja az ember. 
Ez olyan minimális elvárás, amit még én is meg tudtam csinálni J A viccet félretéve ez a gyakorlatban nem valódi kötelezettség.

Az előrehaladás kapcsán sincs teljesítményelvárás. Azáltal, hogy a forgalomért kapott pontértékek összeadódnak hónapról-hónapra így lehetetlen a visszalépés.

A termék minőségének, hatékonyságának és a valódi kötelezettségek hiányának köszönhetően döntöttem a DXN cég mellett és vagyok még mindig aktív tagja.

A szabadság szárnyakat ad J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése